Új alapalgoritmus-frissítés, és a véleményfrissítések változása

A Google 2023 novemberi alapalgoritmus-frissítése

<p style="text-align:justify">A Google 2023 novemberi alapalgoritmus-frissítésének bevezetése november elején vette kezdetét, és nagyjából két hetet vesz igénybe. Ez az idei negyedik alapalgoritmus-frissítése – az első március 15-28 között zajlott, a második augusztus 22 és szeptember 7 között került vezetésre, a harmadik pedig október 5-19 között történt.</p>

Szóval mit kínál a legújabb frissítése? A Google szerint a frissítés más alaprendszereket céloz meg az októberihez képest. A keresőóriás nem igazán osztott meg több részletet, és elmondása szerint most is a szokásos tanácsok érvényesek, mint minden hasonló jellegű frissítés esetében.

A Google továbbá bejelentette, hogy hamarosan egy új véleményekkel kapcsolatos frissítés is lezajlik majd. Ez az utolsó olyan véleményekkel foglalkozó frissítés, amit a Google bejelent – a jövőben folyamatosak lesznek a véleményrendszer frissítései, ezért nem fogja külön felhívni a webmesterek figyelmét az újításokra.

 

Kérdések és (hivatalos) válaszok a frissítésekkel kapcsolatban

A Google egy kérdezz-felelek cikket is publikált a hónap elején, amelyben néhány további részletet is megosztott a legújabb alapalgoritmus-frissítéssel és véleményfrissítéssel kapcsolatban:

 

Miért jött ilyen hamar az új alapalgoritmus-frissítés?

Különböző rendszereink vannak, amelyek alapvetőknek számítanak a rangsorolási folyamatunkban; az e havi alapfrissítés egy másik alapvető rendszert céloz meg, mint a múlthavi.

 

Mi a különbség egy rangsorolási frissítés és a rangsorolási rendszer között?

A rangsorolási rendszerek azok, amelyeket a keresőtalálatok létrehozásához használunk. Többféle rangsorolási rendszert használunk, amelyek különféle dolgokat csinálnak. Van egy, a Google rangsorolási rendszereivel kapcsolatos útmutatónk, ami bemutat néhányat a legfontosabbak közül. Frissítésekről akkor beszélünk, amikor valamilyen javítást végzünk egy rangsorolási rendszerben.

 

Mit csinálnak a frissítések?

Egy automatizált rendszert használunk a keresőtalálatok rangsorolásához, és mint minden más, úgy ezek sem tökéletesek. Mindig igyekszünk új módszerekkel javítani ezeket a rendszereket, hogy jobb találatokat jeleníthessünk meg.

 

Miért fedik egymást bizonyos frissítések?

Igyekszünk elkülöníteni egymástól a jelentősebb frissítéseket azért, hogy ha változásokat eredményeznének, akkor a webhelytulajdonosok könnyebben azonosítani tudják, hogy melyik rendszer felelős értük. Azonban mivel összességében nagyon sok frissítésünk van, ez nem mindig lehetséges. Továbbá, amikor egy frissítést kiértékelünk és jóváhagyunk mert javítaná a Keresőt, akkor az ilyeneket nem szeretnénk visszatartani.

 

Miért történnek egyes frissítések az ünnepek alatt?

Amikor lehetséges, megpróbáljuk nem a november vége és december közepe közötti időszakra időzíteni a frissítéseinket. De ez nem mindig lehetséges. Ha olyan frissítéseink vannak, amelyek javíthatnák a Keresőt, és amelyek fejlesztése több hónapot vett igénybe, akkor megpróbáljuk rögtön bevezetni őket, amint elkészülnek.

 

Mi a teendő, ha téged is érint egy frissítés?

Ez a leggyakoribb kérdés az új alapalgoritmus-frissítésekkel kapcsolatban, azonban a hivatalos válasz továbbra is az, mint mindig:

  • Nincsenek konkrét teendők a korábbi pozíciók visszanyerése érdekében. Ha lejjebb csúszol a rangsorolásban, az nem jelenti azt, hogy valami baj van a webhelyeddel.
  • A Google korábban néhány hasznos kérdést és választ is megosztott azok számára, akik megérezték egy alapalgoritmus (core) frissítés hatásait.
  • A Google elmondta, hogy a webmesterek észrevehetnek némi javulást a rangsorolásukban két alapfrissítés között, de a legnagyobb változásra közvetlenül egy új alapfrissítés után lehet számítani.

 

Valahányszor a Google frissíti az alapalgoritmusait, a webmesterek jelentős pozitív vagy negatív változásra figyelhetnek fel rangsorolásukban. Ha követed ezeket a frissítéseket, akkor valamivel könnyebb lehet megállapítani, hogy a Google egyik újítása felelős a rangsorolás változásai miatt, vagy egy saját tevékenységed.

Gyakori kérdések