A marketing definíciója

marketing

A marketing definíciója

A marketing egy folyamat, amelynek célja, hogy felhívja egy márka ideális ügyfeleinek figyelmét a termékeire és szolgáltatásaira, illetve vásárlásra ösztönözze őket. A marketinghez ezen termékek és szolgáltatások kutatására, népszerűsítésére és értékesítésére van szükség.

A marketing, mint tudományág a piac és fogyasztói viselkedés tanulmányozására épül, és egy cég kereskedelmi tevékenységein keresztül igyekszik bevonzani, megszerezni és megtartani annak ügyfeleit. Ennek érdekében a marketing komoly hangsúlyt fektet az ügyfelek igényeinek és szükségleteinek kielégítésére, illetve márkahűségük megszilárdítására.

 

Egy sikeres növekedési stratégia érdekében a marketinggel manapság minden cégnek foglalkoznia kell. Számos szervezet használ úgy marketingtechnikákat, hogy nincs is tisztában vele, hiszen különféle módszerekkel próbálják népszerűsíteni termékeiket, hogy több ügyfelet szerezhessenek maguknak.

A marketingről sokaknak csak a reklámok és az értékesítés jut eszébe. Ezek természetesen a marketing részei, de nem festenek teljes képet róla. A marketingnek sokkal több területe van, úgymint a termékterjesztés, a promóciók, a tartalmak megtervezése, elkészítése és optimalizálása, a közösségi média kezelése, az ügyfélélmény javítása, a piackutatás, a szegmentálás és így tovább.

A marketing tehát egy nagyon tág koncepció, és magába foglalja mindazokat a stratégiákat, amelyek segítségével egy cég, márka vagy magánszemély elérheti üzleti céljait.

 

A marketing 4 P-je

A marketing 4 P-jét E. J. McCarthy foglalta össze. Ezek azok a tényezők, amelyek segítenek azonosítani és kialakítani egy marketingstratégia alapvető elemeit.

 

Product – Termék

Ez az, amit ügyfeleidnek kínálsz. A termék ilyen értelemben lehet egy árucikk vagy egy szolgáltatás is – a cél az, hogy megfeleljen célközönséged igényeinek, szükségleteinek és vágyainak.

 

Price – Ár

Mennyibe fog kerülni a termék? Az árazás minden marketingstratégia fontos tényezője, hiszen befolyásolja többek között a haszonkulcsot és a célpiac termékről alkotott képét is. Nagyon fontos versenyképes árakat megszabni, amelyek megfelelően tükrözik a termék értékét.

 

Place – Hely

Függetlenül attól, hogy termékedet online felületeken vagy fizikai üzletekben helyezed el, nagyon fontos, hogy ezek az elhelyezések könnyedén elérhetők legyenek, és zökkenőmentes vásárlói élményt biztosítsanak a lehetséges ügyfelek számára.

 

Promotion – Népszerűsítés

Valahogyan tájékoztatnod kell célközönségedet terméked értékéről. Gondosan meg kell fontolnod, hogy milyen hagyományos és/vagy online csatornákon és milyen módszerekkel népszerűsíted majd termékedet, és mutatod be annak előnyeit ügyfeleid számára.

 

Miért van szükség marketingre?

A marketing számos előnyt kínál egy cég számára – persze csak akkor, ha jól is csinálják. Íme a legfontosabbak ezek közül:

 

Fokozza a márkaismertséget

A hatékony marketing nem csak bemutatja márkádat és kínálatodat lehetséges ügyfeleidnek, hanem idővel segít elnyerni a bizalmukat és hűségüket is. Ez azért fontos, mert lehetőséget nyújt az embereknek, hogy megismerkedjenek termékeiddel és szolgáltatásaiddal. E mellett emlékezetessé is teszi márkádat az ügyfelek számára, akik a fokozott bizalom és hűség hatására másoknak is elkezdik majd javasolni termékeidet és szolgáltatásaidat.

 

Forgalmat termel

Egy jól kivitelezett marketingstratégia minősített érdeklődőket, azaz lehetséges ügyfeleket vonz webhelyedre, illetve üzleteidbe is. A leadek minősítése és különféle tartalomoptimalizálási módszerek sokat segíthetnek ebben.

 

Növeli a bevételt

Ez a fokozott forgalom persze több értékesítéshez vezet. Minden marketingmódszer hozzájárul valamilyen módon ahhoz, hogy egy cég több bevételre tehessen szert.

 

Erősíti a márka iránt érzett bizalmat

A bizalom előbb-utóbb márkahűséghez vezet, ami visszatérő vásárlókat, pozitív értékeléseket és szájhagyomány útján történő hiteles promóciót eredményez.

 

Segít nyomon követni teljesítményedet

A mutatók segítségével nyomon követheted marketingstratégiád teljesítményét. A megfelelő adatok elemzésével mindig tisztában lehetsz vele, hogy mi működik megfelelően, és melyek stratégiád azon részei, amik több odafigyelést igényelnek.

 

A marketingstratégiák típusai

A marketing többféle típusból, technikából és stratégiából áll össze. Íme a legfontosabbak, amelyekről érdemes tudnod:

 

Online marketing

Az online marketing különféle internetes csatornákon keresztül igyekszik elérni és ösztönözni a célközönségeket.

 

Közvetlen marketing

A közvetlen marketing keretein belül célzott és könnyedén mérhető módon igyekszel megszólítani és ösztönözni lehetséges ügyfeleidet.

 

Email marketing

Az email marketing az online marketing egyik formája, népszerűsége és költséghatékony jellege miatt azonban külön említést érdemel. Ez a módszer akkor a leghatékonyabb, ha egy nagyobb közönséggel rendelkezel, és rendkívül kedvezően képes megtérülni. A feliratkozók (érdeklődők) szegmentálásával aprólékosabb, és ez által hatékonyabb célzást tesz lehetővé.

 

Mobilmarketing

A mobilmarketing a mobilplatformok és okostelefonos alkalmazások segítségével éri el a célközönségeket. Eszközei többek között a márkás applikációk, a kifejezetten mobileszközökre készült hirdetések és a helyalapú célzás is.

 

Virális marketing

A sikeres virális marketinggel rövid időn belül érhetsz el méretes közönségeket, és hívhatod fel az emberek figyelmét márkádra. Ehhez olyan tartalmakat kell előállítanod, amelyeket az emberek szívesen osztanak meg másokkal is.

 

Teljesítménymarketing

Egy teljesítményalapú megoldás, amely a mérhető megtérülésekre koncentrál, és biztosítja, hogy a hirdetőknek csak a kézzelfogható eredményekért kell fizetniük.

 

Inbound marketing

Az inbound marketing értékes, főleg hasznos tartalmak publikálásából áll, amelyek fellelhetőbbé teszik márkádat az interneten, illetve segítenek elnyerni az érdeklődők bizalmát.

 

Ne feledd, hogy a sikerhez nem muszáj mindegyiket használnod az itt felsoroltak közül. A számodra megfelelő marketingmódszerek üzleti céljaidtól, célközönségeid összetételétől, kínálatodtól és a piac helyzetétől függenek majd. Nem létezik olyan marketingstratégia, ami minden cég számára megfelelő lenne.

 

A marketing céljai

A marketing csak akkor ér bármit is, ha tudod, hogy pontosan mit is szeretnél elérni vele. Többféle marketingcélt is kitűzhetsz magadnak, és ez nagyban befolyásolja majd, hogy pontosan hogyan is kell összeállítanod és kivitelezned stratégiádat.

Íme néhány a leggyakoribb marketingcélok közül.

 

A márkaismertség fokozása

Ez az egyik legsűrűbben kitűzött marketingcél, különösen az új márkák köreiben. A megfelelő stratégia segít majd fellelhetőbbé és felismerhetőbbé márkádat célközönséged számára.

 

A piaci részesedés növelése

A marketing segít előkelő pozíciót szerezni márkád számára a piacon. Azt, hogy pontosan mekkora piaci részesedést kaparinthatsz meg főképp a piacon jelenlévő többi márka befolyásolja majd.

 

Egy új termék bemutatása

Egy gondosan megtervezett és jól kivitelezett marketingkampány segít felhívni az emberek figyelmét egy újonnan piacra dobott termék iránt. Persze lehet akármilyen jó a marketinged, de ha a terméked nem elégíti ki a célközönség igényeit, akkor nem sokakat érdekel majd.

 

Jobb megtérülést kínál

A befektetések megtérülése a marketingkampányok teljesítményének egyik legfontosabb mutatója.

 

Új piacok meghódítása

A marketing segít betörni egy új hazai vagy nemzetközi piacra, lehetővé téve ezzel, hogy még nagyobb közönségeket érhess el.

 

A profit növelése

Mint az már fentebb elhangzott, a sikeres marketing segít több profitot termelni.

 

A konverziós tölcsér optimalizálása

Egy jó marketingstratégiával a konverziós tölcsér minden szakaszán jobb teljesítményt érhetsz el.

 

Új érdeklődők megszerzése

Az érdeklődők azok a lehetséges vásárlók, akik találkoztak már márkáddal, de még nem döntötték el, hogy szeretnének-e ügyfeleiddé válni. Minél több ilyen érdeklődőt szerzel a marketing segítségével, annál több lehetséges és valódi ügyfélre tehetsz majd szert.

 

Az ügyfélhűség megerősítése

A hűséges ügyfeleket sokkal egyszerűbb újbóli vásárlásra ösztönözni, ráadásul előszeretettel javasolják termékeidet és szolgáltatásaidat másoknak is.

 

Egy marketingstratégia frissítése

Optimalizáld tartalmaidat a keresőmotorokra

Ha marketingedhez webhelyed tartalmait szeretnéd felhasználni (ez a tartalommarketing), akkor tenned kell azért, hogy webhelyed könnyedén fellelhető legyen az interneten. Ehhez keresőoptimalizálásra, azaz SEO-ra lesz szükséged. A SEO célja, hogy webhelyed tartalmai minél magasabb pozíciókban jelenjenek meg a Google és más keresőmotorok találatai között.

 

Rendszeresen frissítsd webhelyedet

Ha van egy jól kialakított webhelyed, akkor érdemes lesz rendszeresen új tartalmakkal frissíteni, illetve karbantartást végezni rajta. Ne hagyd, hogy a kemény munka kárba vesszen.

Törekedj arra, hogy webhelyed mobilbarát jellegű legyen, javítsd ki a technikai hibákat, optimalizáld az oldalak sebességét és így tovább. Nézz rá időnként az analitikákra is, hogy tudd, mit csinálnak a látogatók webhelyeden.

 

Készíts landing oldalakat

A landing oldalak vagy „céloldalak” segítségével megragadhatod a látogatók figyelmét és érdeklődőkké vagy ügyfelekké konvertálhatod őket. Íme néhány fontos tudnivaló a landing oldalakról:

  • A konverziókra fókuszálnak
  • A/B tesztekkel tovább tökéletesíthetők
  • Minden hirdetéshez külön landing oldalt érdemes létrehozni
  • Egy jó landing oldalon nincsenek olyan felesleges elemek, amelyek elvonnák a látogatók figyelmét a CTA-ról

 

Automatizáld marketingedet

Az automatizálással nem csak időt spórolhatsz, hanem jobb eredményeket is érhetsz el marketingedben. Kezdésképpen az alábbi folyamatokat lesz érdemes automatizálnod:

  • Érdeklődők email címének megszerzése valamilyen tartalomért cserébe
  • Személyre szabott hírlevelek kiküldése a címzettek egyedi érdeklődése alapján
  • Inaktív felhasználók és korábbi érdeklődők újbóli felkeresése (pl. miután nem vásárolták meg a kosarakba helyezett termékeket)
  • Keresztértékesítés
  • A fogyócikkek újbóli megvásárlására emlékeztető üzenetek

 

Kerüld ezeket a gyakori blogos hibákat

A blogolás egy nagyszerű marketingmódszer a webhelyforgalom fellendítésére és az új érdeklődők bevonzására. Ehhez rendszeresen kell jó minőségű, szakmailag pontos, értékes, vagy szimplán érdekes tartalmakat megosztanod blogodon, amelyeket konkrét kulcsszókra optimalizálsz.

Érdemes lesz továbbá észben tartanod ezeket a gyakori hibákat, hogy elkerülhesd őket:

  • Azonnali eredményekre számítasz
  • Rossz minőségű tartalmakat gyártasz, csak hogy legyen mit rendszeresen publikálni (kérd inkább egy szakértő segítségét, ha nincs rá időd)
  • Nem követed az aktuális ipari trendeket
  • Nem kínálsz értéket tartalmaiddal
  • Túl sokat foglalkozol saját termékeiddel tartalmaidban
  • Nincs egy kulcsszók alapján összeállított tartalomterved

 

A marketing története

A marketing a történelem során sokat változott, és a korábban népszerű outbound technikák helyett mára az ügyfélközpontú megoldásokra helyeződött át a hangsúly.

A marketing hajnalán, az outbound stratégiák korában a cégek a tömegmédián keresztül igyekeztek megszólítani az embereket. Eleinte nyomtatott anyagokat, majd a technológia fejlődésével rádiós és televíziós reklámokat vetettek be egy minél nagyobb célközönség elérése érdekében. Ez a megoldás azonban általában nem volt túl hatékony, mert nem vette figyelembe a lehetséges ügyfelek egyéni igényeit és szükségleteit.

A 90-es években aztán az internet elterjedésével a marketing világa is jelentősen átalakult. Egyre több cég kezdett el inbound marketinget alkalmazni az olyan lehetséges ügyfelek bevonzására, akik már egyébként is érdeklődtek a márka kínálata iránt. Ma is használt inbound marketing technikák például a keresőoptimalizálás (SEO), a közösségi média marketing, és a tartalommarketing is.

A marketing manapság első sorban az ügyfelekre igyekszik koncentrál. A cégek óriási összegeket fektetnek a felhasználói és ügyféladatok összegyűjtésére, elemzésére és felhasználására, hogy ezek alapján személyre szabott marketingüzenetekkel (pl. célzott reklámokkal) szólíthassák meg ideális ügyfeleiket.

Gyakori kérdések

SEO hírek, újdonságok

Keresőoptimalizálás cikkek SEO szakembereinktől, saját kutatásunk, gyakorlati tapasztalataink és külföldi irodalom alapján. 

További bejegyzések