Milyen tartalommarketing-hibákra kell odafigyelned, mielőtt elvétenéd őket?

A 6 legsúlyosabb tartalommarketing-hiba (és elkerülésük)

Ahogy a marketing szép lassan átköltözött az internetre, úgy annak különböző ágazatai is követték azt, beleértve a tartalommarketinget is. A 90-es évek közepén megjelentek az első blogok, és idővel a tartalommarketing célú blogvezetés is elterjedt. Mindez lehetőséget adott a legkisebb cégeknek is, hogy tartalmaikkal magukra vonják célközönségük figyelmét, és konverziókra ösztönözzék annak tagjait.

Milyen tartalommarketing-hibákra kell odafigyelned, mielőtt elvétenéd őket?

Azonban sok kisebb (és nagyobb) cég gyakorta vét olyan hibákat a tartalommarketingben, amiket egy kis előzetes tudással bőven el lehetne kerülni. A következőkben ezeket a hibákat ismertetjük, és igyekszünk átadni azt a bizonyos tudást, ami segíthet megelőzni őket!

 

1. Terv nélkül vágsz bele

A legelső hiba, amit valaki a tartalommarketinggel kapcsolatban véthet, az az, hogy minden különösebb terv nélkül kezd hozzá. A legtöbb cég legfeljebb egy rövidtávú stratégiát állít össze – megtervezik, hogy mik lesznek a következő néhány nap blogbejegyzései, vagy hogy milyen képeket töltsenek fel az Instagramra.

 

Azonban mindez nem sokat árul el a dolgok állásáról. Milyen értékeket biztosítanak ezek a tartalmak? Elérik a lehetséges ügyfeleket, és átsegítik őket az értékesítési tölcsér megfelelő szakaszain? Nyomon követed a tartalmaidra érkező reakciókat, hogy menet közben is folyamatosan tökéletesíthesd őket?

 

Ezeket és hasonló kérdéseket kell feltenned magadnak, hogy egy hosszútávú tervet állíthass össze. Gondolkodj a néhány hétnél távolabbi jövőben is, és vesd papírra azokat a tartalmakat, amiket elkészítesz és publikálsz majd a különböző csatornákon.

 

2. Rossz okból csinálod

A tartalomírók sok buktatóba futhatnak bele, amik eltérítik őket a tartalmak eredeti céljától. A tartalomírás nem az íróról szól, vagy egy véletlenszerű témáról, esetleg egy jellegzetes terméktulajdonságról szól. Az ilyen jellegű tartalmak csak frusztrálják és elidegenítik a célközönséget.

 

A tartalomírás valódi célja a hasznos, releváns információk terjesztése kell legyen – olyan tartalmaké, amelyek közvetlenül kapcsolódnak cégedhez, és célközönséged érdeklődéséhez. Gondolj csak bele – kit szeretnél, hogy olvassa a tartalmaidat? Ha tudod, hogy kik alkotják célközönségedet, akkor nyugodtan megkérdezheted tőlük, hogy mikről szeretnének olvasni (vagy videókat, inforgrafikákat, stb. látni). Ha megadod az embereknek, amire vágynak, és szakértői pozícióba emeled magad a szemükben, akkor sokkal valószínűbb, hogy amikor eljön a vásárlói döntés pillanata, a te márkádat választják majd.

 

Ne feledd: a cél nem az, hogy valamit el tudj adni. A tartalomnak számos típusa létezik, de mindegyikkel értékeket kell, hogy biztosíts az embereknek. Ez lehet egy útmutatóként megírt blogbejegyzés, egy GY.I.K. oldal a webhelyeden, vagy akár általános tudnivalók a szakterületedről.

 

3. Nem professzionálisan kommunikálsz

Sok cég megfeledkezik arról, hogy ahhoz, hogy komolyan vegyék őket az emberek, egy professzionális képet kell festeniük magukról, többek között a publikált tartalmakkal is. Fontos a nyelvtani pontosság, illetve a tiszta, egyértelmű fogalmazás. A tartalom legyen érdekes, magával ragadó, és legyen értelme – legyen okuk az olvasóknak, hogy végigolvassák/nézzék/hallgassák azt.

 

Ehhez sok gyakorlásra lesz szükséged, de ha nincs annyi időd, vagy egyszerűen nem erősségeid az ilyen dolgok (elvégre nem érthet mindenki mindenhez), akkor a legjobb megoldás egy olyan marketingügynökséget fogadni, ami többek között tartalomkészítést is vállal.

 

4. Nem jól kezeled a közösségi médiát

A tartalommarketingnek a közösségi média is szerves részét képezi, elvégre a különböző platformok kiváló csatornákat biztosítanak a tartalom organikus és fizetett terjesztéséhez is. A tartalompublikálók azonban két nagy probléma valamelyikével küszködnek a közösségi médián.

 

Az egyik tábor soha nem használja, és ezzel eldobja magától azt a rengeteg marketinglehetőséget, amit ezek a platformok kínálnak, míg a másik véglet épp, hogy túl sokat használja, és összes digitális marketingjét néhány platformon végzi csupán. Meg kell találni az egyensúlyt e két extrém helyzet között, hogy a tartalmak természetes módon terjedhessenek a közösségi médián.

 

Ösztönözd olvasóidat arra, hogy a tartalmaid mellett biztosított közösségi megosztó gombokkal terjesszék azokat, ha tetszett, amit olvastak, láttak, esetleg hallottak.

 

5. Nem jól végzed mellette a SEO-t

A tartalommarketing egyik fő célja optimalizálható alapot biztosítani a seo-hoz. Azonban nagyon sok tartalommarketing kampány elhanyagolja ezt, és nem alkalmazza megfelelően a legújabb seo technikákat.

 

A SEO maga szinte egy külön iparágnak tekinthető, és nagyon kevesen vannak, akik képesek hatékonyan alkalmazni az adott tartalomhoz illő legjobb módszereket. Mindenképpen érdemes egy SEO szakember, vagy online marketing ügynökség segítségét kérni, mert a keresőoptimalizálás egy rendkívül összetett folyamat, ami a tartalom létrehozásával egy időben kezdődik, és a publikálással még messze nem ér véget.

 

6. Kihasználatlan erőforrásokon ülsz

Egy másik gyakori tartalommarketing hiba, hogy a marketingesek nem használják ki a rendelkezésükre álló céges erőforrásokat. Légy kreatív a tartalmak terén, és próbáld kitalálni, hogy hogyan hasznosíthatod elkészítésük során céged erősségeit és szaktudását. Kérd meg munkatársaidat, hogy kínáljanak témaötleteket a tartalommarketinghez, vagy hogy készítsenek cikkeket saját maguk (amit aztán persze egy szerkesztő is ellenőriz, és szükség szerint javít).

SEO hírek, újdonságok

Keresőoptimalizálás cikkek SEO szakembereinktől, saját kutatásunk, gyakorlati tapasztalataink és külföldi irodalom alapján. 

További bejegyzések