19 SEO mítosz, amiknek 2019-ben senkinek nem szabadna bedőlnie

19 SEO mítosz, amiknek 2019-ben senkinek nem szabadna bedőlnie

A keresőoptimalizálás egy fiatal, ámde folyamatosan változó terület, amely létrejötte óta számtalan mítoszt vonzott maga köré. Ez első sorban a keresőmotorok titkolózó természetének köszönhető, ami sokakat találgatásra késztetet a SEO-t illetően. Az interneten temérdek fiktív „SEO szabály” kering, amiket gyakran a jó szándékú SEO szakemberek is előszeretettel szajkóznak, hiszen tényleg mindenhonnan az folyik, hogy „az átkattintások így…” meg „az oldalon töltött idő úgy…” és így tovább.

 

Cikkünkben most szeretnénk lerántani a leplet néhány gyakran felmerülő SEO mítoszról, ennyivel is tisztábbá téve a keresőoptimalizálás zavaros, óriási vízhozamú folyóját.

19 SEO mítosz, amiknek 2019-ben senkinek nem szabadna bedőlnie

On-page SEO mítoszok

A meta címkék fontosak: Habár a meta címkék szinte az óta részei a SEO-nak, hogy a terület létrejött, manapság már messze nem fektetnek rájuk akkora hangsúlyt a keresőmotorok, mint régebben. A meta leírás címkét például egyáltalán nem veszi figyelembe a Google a rangsoroláskor, és gyakran ki is cseréli a találatban a tartalom egy relevánsabb részletére.

 

Oda kell figyelni a kulcsszósűrűségre: Régebben (és sajnos sok helyen még ma is) rengeteg cikkben olvashattuk, hogy X% kulcsszósűrűséget érdemes megcélozni a magas rangsorolás érdekében. A keresőmotorokat (legalább is a rangsoroláskor) nem igazán érdekli, hogy egy kulcsszó milyen sűrűn fordul elő tartalmadban – a kulcsszavak ma már csak abban segítenek, hogy a motorok könnyebben el tudják dönteni, hogy miről szó a tartalom.

 

A link- és kulcsszóhalmozás segíthet: 20 évvel ezelőtt talán ez volt az egyik leghatékonyabb rangsoroló technika, de ma már többet árthatsz vele, mint gondolnád. A keresőalgoritmusok egy pillanat alatt kiszimatolják, hogy erőltetetten linkelsz-e egy oldalra, illetve hogy szándékosan halmozod-e rajta a kulcsszavakat, és ezért kellemetlen lerangsorolás jár majd.

 

A keresőmotorok nem tudják olvasni a CSS fájlokat: Nos, de. Nagyon is tudják, és ha a CSS fájlokba próbálsz indokolatlan kódrészleteket elhelyezni, akkor a keresőmotorok ugyan úgy rátalálnak majd ezekre, mint bárhol másutt a tartalmaidban.

 

A kezdőlapra mutató hivatkozásokat érdemes kulcsszavakkal optimalizálni: A Moznak köszönhetően tudjuk, hogy a kezdőlapra mutató hivatkozások horgonyszövegeit nem igazán veszik figyelembe a keresőmotorok.

 

On-site SEO mítoszok

A jó tartalom garantáltan jól fog rangsorolni: A jó tartalom elengedhetetlen az előkelő rangsoroláshoz, de a visszahivatkozások még mindig több súlyozást kapnak, mint a tartalom minősége. Egy jó tartalom, amire sok minőségi visszahivatkozás mutat jó eséllyel top pozíciót ér majd el!

 

Muszáj pontos egyezésű domain nevet választani: Elég csak megnézni bármelyik keresőtalálati oldalt, és rögtön egyértelművé válik, hogy a többi webhelynek is éppen annyi esélye van magas pozícióba kerülni, mint azoknak, amelyek domain neve pontosan egyezik a lekérdezéssel.

 

Az XML webhelytérképek javítják a keresőrangot: Habár webhelytérképet mindenképpen érdemes felölteni a keresőmotorok adatbázisába webhelyedről, ez csupán segít nekik, hogy minél hamarabb indexelhessék annak összes fontosabb oldalát – a rangsoroláshoz semmi közük.

 

Minden oldal vége .html-re kell, hogy végződjön: Akárhonnan is származik ez az elképzelés, ez a szempont valószínűleg soha nem volt releváns a keresőmotorok számára. Sokkal fontosabb, hogy az URL-ben szerepeljen megcélzott kulcsszavad.

 

Linképítés mítoszok

A több link mindig jobb: Sokkal, de sokkal fontosabb a hivatkozások minősége, mint a mennyiségük. Ezen nincs mit ragozni.

 

A vásárolt linkekért büntetés jár: A vásárolt hivatkozások valóban bajba sodorhatják webhelyedet és márkád hírnevét, de ott volt például a DMOZ, vagy a Yahoo! Directory, amikbe csak egy bizonyos összegért lehetett bejutni, mégis pozitív hatással voltak a rangsorolásra.

 

A nofollow hivatkozások nem számítanak: A nofollow hivatkozások valóban nem örökítenek tekintélyt, de a keresőmotorok ettől függetlenül figyelembe veszik őket a rangsorolásban.

 

Egyéb SEO mítoszok

A SEO-t csak egyszer kell „megoldani”: A keresőoptimalizálás nem olyasmi, amit az ember egyszer megcsinál, aztán meg is feledkezhet róla. Ahogy a különböző algoritmusfrissítések folyamatosan érkeznek a Google-tól és más motoroktól, soha egyetlen webhely sem lehet véglegesen optimalizálva – ez egy hosszútávú, végtelen tevékenység.

 

„Nekik működött, nekem is fog”: Mindenképpen jó tisztában lenni a versenytársak stratégiájával, de csak azért, mert valaki ugyan abban a szektorban dolgozik, mint te, még nem feltétlenül applikálhatók a módszerei saját webhelyed felvirágoztatására. Más a tartalom, a felépítés, és megannyi más is – minden webhelynek egyedi stratégiára van szüksége.

 

Csak a Google-ra érdemes optimalizálni: Tény, hogy a Google birtokolja a keresőpiac oroszlánrészét, de nem ez az egyetlen keresőmotor, amire érdemes odafigyelni (és optimalizálni). Keveseknek jut eszébe, hogy például a YouTube is egy keresőmotor (a második legnagyobb a Google után), csak éppen videók számára. Persze ott van még a Yahoo és a Bing is, illetve az egyre népszerűbb DuckDuckGo is.

 

Üres ígéretek, amiket gyakran hallhatsz SEO ügynökségektől

„Cégünket a Google is jóváhagyta”: Tény, hogy a cégek részt vehetnek a Google által tartott oktatásokon, és egy teszt kitöltésével igazolást is lehet szerezni arról, hogy valaki ért a Google Ads szolgáltatáshoz, de a Google hivatalosan semelyik SEO ügynökséget sem „hagy jóvá” – egyszerűen nem foglalkozik velük.

 

„Első helyet garantálunk X-Y kulcsszavakra”: Ilyen szó szerint nincs. A keresőóriás több mint kétszáz feltételezett szempont alapján rangsorol, és még a Google programozói sem tudják, hogy hogy lehet az első helyre kerülni. Egy tisztességes marketing, vagy SEO ügynökség nem első pozíciót ígér majd, hanem látható fellendülést a webhely organikus forgalmában – ez az, ami igazán számít.

 

„Az eredmények hamar láthatók lesznek”: Bizonyos esetekben ez lehetséges, de senki nem tudja ezt realisztikusan garantálni, hiszen számos tényező közrejátszik, például hogy mennyire felkapott egy kulcsszó, vagy kifejezés, mennyire új az ügyfél webhelye, mennyire agresszíven optimalizálnak a versenytársak, és így tovább. Ezeket egy SEO szakember sem képes befolyásolni, és gyakran hónapok is eltelhetnek, mire a keresőoptimalizálás eredményei láthatóvá, kimutathatóvá válnak.

 

„Beküldjük webhelyét a Google-nak”: A tévhit az, hogy mindenképpen muszáj webhelytérképet készíteni a keresőmotorok számára, hogy rátaláljanak egy webhelyre és annak tartalmaira. Valójában elég csak egy visszahivatkozás egy indexelhető oldalon, és azon keresztül bármelyik keresőmotor képes rátalálni egy teljesen új webhelyre. A webhelytérképekkel legfeljebb annyit lehet elérni, hogy a keresőmotorok előbb értesüljenek az új webhelyről, vagy annak új tartalmairól – ez egyáltalán nem egy létfontosságú SEO taktika.





Ingyenes SEO ellenőrző eszköz

Találd meg az okát, hogy miért nincs sokkal több látogatód!

Top 10 Weboldal

Az általunk tesztelt legjobb weboldalak toplistája.

2.
67%
4.
65%
5.
63%
6.
63%
7.
61%
8.
58%
9.
49%

Kapcsolódó cikkek:

Miért és hogyan segíthetnek a keresőoptimalizálásban a felhasználói vélemények
Nem szeretnénk elkeseríteni, de az ügyfelek a világ legjobb marketingesei. A BrightLocal egyik 2014-es felméréséből kiderült, hogy az emberek 88%-a legalább annyira bízik egy ismeretlen...
2019-07-19
7 dolog, ami alááshatja linképítési stratégiádat
A linképítés (link building) a mai napig az egyik legfontosabb keresőoptimalizálási módszer, hiszen a Google még mindig óriási hangsúlyt fektet a webhelyek közötti „voksokra”....
2019-07-17
Tippek és trükkök a hatékony tartalommarketingért
2019-ben minden modern gondolkodású cég tisztában van vele, hogy nélkülözhetetlen jelen lenniük az interneten, ha mezőnybe szeretnének állni versenytársaik mellett. Manapság online...
2019-07-15
Miért és hogyan segíthetnek a keresőoptimalizálásban a felhasználói vélemények
SEOINFO
2019-07-19
Az online vélemények és más felhasználói tartalmak (képek, videók, stb.) az úgynevezett társadalmi bizonyíték miatt lehetnek rendkívül hasznosak egy cég számára. A társadalmi...
7 dolog, ami alááshatja linképítési stratégiádat
SEOINFO
2019-07-17
A keresőmotorok (különösen a Google) azonban igencsak megnehezítették ezt a folyamatot az elmúlt évtizedek során, és ennek köszönhetően sokkal több buktató is leselkedik a gyanútlan...
Tippek és trükkök a hatékony tartalommarketingért
SEOINFO
2019-07-15
A tartalommarketing és a keresőoptimalizálás szoros kapcsolatban állnak egymással, tartalom nélkül ugyanis nincs mit keresőoptimalizálni, az optimalizálatlan tartalom pedig olyan, mintha...
Így mérheted SEO teljesítményedet a Google Analytics segítségével
SEOINFO
2019-07-12
Ha sikerül túltekintened ezen a fontos, ámde nem mindenható mutatón, akkor megmutathatod azt, ami igazán számít: hogy az organikus keresés mekkora hasznot is jelent céged...
7 vizuális tartalomtípus, amik kiegészíthetik SEO stratégiádat
SEOINFO
2019-07-10
Az igazán tartalmak afféle lavinaként kezdenek el működni, és saját sikerükre építenek – a jobb rangsorolás több látogatót jelent, ami még jobb rangsorolást, és így...
Miért és hogyan tedd felhasználó-központúvá SEO tevékenységeidet
SEOINFO
2019-07-08
Tény, hogy a Google korábban azt állította, hogy a felhasználói adatok közvetlenül nem hatnak ki a rangsorolásra, a keresőóriás garantáltan szívesebben emeli ki tartalmaidat a többi...
Ezért nélkülözhetetlen a tartalommarketing rendezvényhelyszínek számára
SEOINFO
2019-07-05
Azonban míg ezek a tartalmak valóban segíthetnek aktivitásra ösztönözni közösségi fiókjaid meglévő követőit, az új ügyfelek bevonzásához valamivel többre lesz...
Nem támogatja szeptembertől a Google a noindex utasítást a robots.txt fájlban
2019-07-03
Mi az a robots.txt? A robots.txt lényegében egy sima, mezei szövegfájl, ami különféle parancsokat, utasításokat, szabályokat tartalmaz a különféle internetes robotok számára. A...
Hogyan segíthet a storytelling a keresőoptimalizálásban
SEOINFO
2019-07-01
A következőkben arról lesz szó, hogy mik azok SEO szempontok, amiket a storytelling fellendíthet. Mielőtt azonban belevágnánk a dolgokba, váltsunk pár szót arról, hogy mi is az a...
5 stabil tartalommarketing tipp webáruházaknak
SEOINFO
2019-06-28
A tartalommarketing segíthet mindkét fronton: egyrészt optimalizálható tartalmakat kínál, amelyek fellelhetőbbé teszik a webhelyet a felhasználók számára, másrészt pedig értékes...
7 tipp az igényes SEO szövegírásért
SEOINFO
2019-06-19
Ahol ez a két koncepció szervesen összefonódik egymással az a szövegírás. A szöveg mindig is a legjobban „SEOzható” tartalomtípus volt, elvégre természetesen helyezhetsz el...
Így erősítheti márkatudatosságodat a tartalommarketing
SEOINFO
2019-06-17
Miért fontos a márkatudatosság? A márkatudatosság azt jelenti, hogy az emberek mennyire ismerik a márkádat, cégedet, illetve annak marketingüzeneteit. Messze nem csak arról van szó, hogy...
Így egészíti ki egymást a keresőoptimalizálás és a branding
SEOINFO
2019-06-14
Természetesen nincs két egyforma cég, így nem létezik olyan marketingmix sem, amely minden ügyfeled számára tökéletes lesz. Azonban van egy olyan páros, aminek minden...
Nagy cégek SEO bukásai, amikből sokat tanulhatunk
SEOINFO
2019-06-12
Előfordulhat, hogy te is verejtékezve tapasztaltad egy szép, közönségesnek tűnő reggelen, hogy rangsorolásaid egy éjszaka alatt több pozíciót is csúsztak. Habár ennek számos teljesen...
Miért lesz valaki SEO szakember?
SEOINFO
2019-06-07
Habár kívülről egy unalmas, száraz, izgalmaktól és örömöktől mentes karriernek tűnhet, ennek a szakmának számos előnye és szépsége van, csak éppen a megfelelő érdeklődés és...
Mik befolyásolják Google személyre szabott találatait?
SEOINFO
2019-06-05
Ha valaki használt már különféle rangsorkövető eszközt, akkor az biztosan tapasztalta, hogy a saját keresése eredményei eltértek az eszköz adataitól. Nos, ennek első sorban ez a...
Duplikáltnak számítanak-e a fordított tartalmak a Google részéről?
SEOINFO
2019-05-31
Mi az a duplikált tartalom? A Google a következőképpen definiálja az ismétlődő (duplikált) tartalmakat: „Ismétlődő tartalmon általánosságban olyan tartalmi blokkot...
Így szabadulj meg a rossz visszahivatkozásoktól
SEOINFO
2019-05-29
Ezeket a hivatkozásokat be lehet szerezni szándékosan és nem szándékosan is. Ha például az ember egy csapnivaló SEO ügynökséget bérel fel, az – normális munkavégzés helyett...
Mi az a SEO túloptimalizálás, és hogyan kerüld el webhelyeden?
2019-05-27
A túloptimalizálás akkor alakul ki, amikor valaki túl sok SEO javítást, módosítást végez egy webhelyen, és átlépi azt a határt, amikortól ezek a módosítások, habár jó...
Mi az a tartalomnaptár, és hogyan állíts össze egyet cégednek?
SEOINFO
2019-05-24
Nem egy online marketingről szóló cikkben vagy útmutatóban találkozhatsz az úgynevezett tartalomnaptárral, és hogy milyen fontos is összeállítani egy ilyet a hatékony tartalommarketing...
5 SEO szokás, ami messze nem olyan fontos, mint hiszed
SEOINFO
2019-05-24
Az elmúlt évek során rengetegszer hallhattunk a következő trendekről, de sok közülük tényleg csupán említést érdemel egy SEO útmutatóban, és nem többet. Minden további nélkül,...
A 6 legsúlyosabb tartalommarketing-hiba (és elkerülésük)
SEOINFO
2019-05-22
Azonban sok kisebb (és nagyobb) cég gyakorta vét olyan hibákat a tartalommarketingben, amiket egy kis előzetes tudással bőven el lehetne kerülni. A következőkben ezeket a hibákat...
8 sziklaszilárd tipp a profi SEO szövegíráshoz
SEOINFO
2019-05-20
Persze a szövegírás nem csupán bármilyen szöveg megírását jelenti – a betűket és a szavakat megfelelő sorrendbe kell helyezni, hogy valami értelmes, sőt, értékes eredményt kapj....
Miért és hogyan használd a belső linkeket a keresőoptimalizáláshoz
SEOINFO
2019-05-17
Íme minden, amit a belső hivatkozások és a keresőoptimalizálás kapcsolatáról tudnod kell!   Miért olyan fontosak a hivatkozások? A Google hivatkozásokon keresztül talál rá...
Mi az a szezonális SEO, és hogyan segíthetsz vele márkádon?
SEOINFO
2019-05-15
Meglepő módon igen kevés online kereskedő és marketinges fordítja hasznára az évszakok, az időjárás, és a közelgő ünnepek által kiváltott viselkedési változásokat, pedig ezek mind...
A komplett tartalomstratégiai útmutató 2019-re
SEOINFO
2019-05-13
Mi az a tartalomstratégia? A tartalomstratégia minden olyan médiaelem kezelését magába foglalja, amelyet te magad (vagy céged) készít és birtokol, legyen szó írott, vizuális,...
Mi köze a webhely sebességének a keresőoptimalizáláshoz?
SEOINFO
2019-05-10
Ahogy egy lehetséges üzleti partnerrel való személyes találkozáskor nagyon fontos az első benyomás, úgy webhelyednek sem lesz második esélye bizonyítani. Gondolj csak bele, komoly...
A keresőoptimalizálás (íratlan) etikai szabályai
2019-05-08
A black hat SEO-ról általánosságban tudjuk, hogy etikátlan keresőoptimalizálási módszereket, taktikákat ölel fel. Amikor azonban az ember kissé mélyebben is utánajár a SEO-nak, és az...
10 elgondolkodtató idézet a keresőoptimalizálásról
SEOINFO
2019-05-06
Jill Whalen „A jó SEO munka idővel csak egyre jobb lesz. Csak a keresőmotor trükköknek kell változniuk, amikor a rangsoroló algoritmusok is megváltoznak.”   A...
Hogyan segíthetik a negatív értékelések a keresőoptimalizálást?
SEOINFO
2019-05-03
A negatív vélemények növelik a vélemények számát Amikor valaki rákeres egy helyi cégre, akkor a Google számos olyan eredményt is felsorol, amelyek mellett csillagos értékelés is...
Megéri-e keresőoptimalizálással foglalkozni 2019-ben? Íme a válasz…
SEOINFO
2019-04-29
Mit tehet a keresőoptimalizálás a cégedért? Habár a SEO-ról sokan állítják, hogy képes gyarapítani a bevételt, ez csak részben igaz. A keresőoptimalizálás ugyanis nem befolyásolja...
Mik azok a strukturált adatok, és mi közük van a SEO-hoz?
SEOINFO
2019-04-26
Mik azok a strukturált adatok? A strukturált adatok olyan adatok, amelyek egy speciális formátumban vannak megadva egy weboldalon – ez a speciális formátum lehetővé teszi a...
5 kérdés és 5 válasz az átirányítások és a SEO viszonyáról
SEOINFO
2019-04-24
1. Miért kell átirányításokat használni? Amikor átirányítasz egy megváltoztatott URL-t, akkor mind a felhasználókat, mind a keresőmotorok robotjait átküldöd ezzel az új URL-re, ha...
Mik azok a közösségi jelek és mi közük van a keresőoptimalizáláshoz?
SEOINFO
2019-04-17
Mik azok a közösségi jelek? A közösségi jelek azt az aktivitást (reakciók, hozzászólások, megosztások) jelentik, amelyet tartalmaid kapnak a közösségi platformokon, például a...
Milyen egy jó linkprofil, és hogyan szerezhetsz ilyet webhelyednek?
SEOINFO
2019-04-15
Milyen egy jó linkprofil? Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, segíthet, ha definiáljuk, hogy mi nem számít jó linkprofilnak: egy jó linkprofil nem csak visszahivatkozásokból...
Új Search Console jelentés: nézd meg, hogyan teljesít webhelyed a Google Felfedezésben!
SEOINFO
2019-04-12
A Google a következőt írta a frissítésről: A népszerű Felfedezés funkció lehetőséget nyújt a felhasználók számára, hogy naprakészek maradjanak kedvenc témáikkal kapcsolatban...
Így keresőoptimalizáld LinkedIn profilodat
SEOINFO
2019-04-10
Ügyelj a részletekre Először is alaposan ki kell töltened profilodat. Erre ne sajnáld az időt – minden releváns mezőt tölts ki rendesen, és szolgáltass minél több információt...
A legfontosabb fő teljesítménymutatók (KPI-k), amiket minden SEO szakembernek követnie kell
SEOINFO
2019-04-05
1. Organikus munkamenetek száma A munkamenetek lényegében a webhelyen tett látogatásokat jelentik. Egy munkamenet akkor kezdődik, amikor egy felhasználó a webhelyre érkezik, és akkor ér...
Mit tehet a Facebook céged keresőoptimalizálásáért?
SEOINFO
2019-04-03
1. Válaszd ki a lehető legjobb nevet céged Facebook profiljának Habár egyértelműen hangzik, de Facebook oldalad neve az első lépés a hatékony Facebook SEO irányába. A névválasztást...
Mik azok a kiemelt részletek, és hogyan jelenhetsz meg közöttük?
SEOINFO
2019-04-01
Mik azok a kiemelt részletek? A kiemelt részletek rövid információrészletek egy webhelyről, amelyek a legmagasabb keresőpozícióban, az összes organikus találat felett jelenhetnek meg...
10 funkció, amit minden webmesternek ismernie kell a Google Analytics adminisztrációs felületén
SEOINFO
2019-03-27
A Google Analytics adminisztrációs felülete Először is vessünk egy pillantást a felület felépítésére. Az Adminisztrálás felületet az Analytics bal alsó sarkában találod –...
Megérkeztek a tevékenységkártyák a Google-ra, de mit jelent ez SEO szempontjából?
SEOINFO
2019-03-25
Mik azok a tevékenységkártyák? Ugyan még csak bizonyos keresésekre jelennek meg, a tevékenységkártyák az aktuális kereséshez kapcsolódó korábbi tevékenységeidet mutatják meg a...
Mik azok legjobb konverziós útvonalak a Google Analyticsben?
SEOINFO
2019-03-22
A legjobb konverziós útvonalak Hol: Konverziók > Többcsatornás útvonalak > A legjobb konverziós útvonalak A legjobb konverziós útvonalak segítenek megmutatni, hogy az ügyfelek...
Így hozhatod ki a legtöbbet a Google Analyticsből
SEOINFO
2019-03-20
Élettartamra vetített érték Hol: Közönség Habár ez a jelentés még csak béta verzióként működik, már így is segíthet megállapítani webhelyed felhasználónak értékét. Adj...
Google Analytics – Az első lépések és alapvető tudnivalók kezdőknek
SEOINFO
2019-03-18
1. Az első lépések   A legelső lépés regisztrálni egy ingyenes Google Analytics fiókot. Csak akkor menj tovább, ha ez kész!   A Google Analytics követőkód...
Mi az a tartalommarketing, és miért hasznos gyakorlatilag minden cégnek?
SEOINFO
2019-03-13
Mi az a tartalommarketing? A tartalommarketing igazából kevésbé egy marketingstratégia, vagy marketingtaktika – sokkal inkább egyfajta filozófiaként tekinthetünk rá. A...
Mi az a keresőszándék (és hogyan optimalizálhatsz rá?)
SEOINFO
2019-03-11
Mi az a keresőszándék? A keresőszándék lényegében azt takarja, amit egy kereső felhasználó szeretne elérni a keresésével. Néhány felhasználó szeretne választ kapni egy...
19 SEO mítosz, amiknek 2019-ben senkinek nem szabadna bedőlnie
SEOINFO
2019-03-08
On-page SEO mítoszok A meta címkék fontosak: Habár a meta címkék szinte az óta részei a SEO-nak, hogy a terület létrejött, manapság már messze nem fektetnek rájuk akkora hangsúlyt a...
Mire kell odafigyelni egy rendezvénygyűjtő webhely keresőoptimalizálásakor?
SEOINFO
2019-03-06
A rendezvénygyűjtő webhelyek típusai A rendezvénygyűjtő webhelyeknek két fő típusa van: azok, amelyek rendezik ezeket az eseményeket, és azok, amelyek népszerűsítik...
3 ok, amiért az influencerek nélkülözhetetlenek a keresőoptimalizálásban
SEOINFO
2019-03-04
1. Az influencerek segítenek értékesebbé, hitelesebbé tenni linkprofilodat A linkprofil egy nagyon fontos szempont a keresőmotorok szemében egy webhely rangsorolásakor. A linkprofil...
Hogyan teheti tönkre SEO-dat a kulcsszó kannibalizáció (és mit tehetsz ellene)?
SEOINFO
2019-02-28
Mi az a kulcsszó kannibalizáció? Akkor beszélünk kulcsszó kannibalizációról, amikor egy webhelyen kettő, vagy annál több oldal (tartalom) is megcélozza ugyan azt a kulcsszót. Ilyenkor...
A tartalommarketing rövid története
SEOINFO
2019-02-27
1732: Megjelenik a Poor Richard’s Almanack első kötete, ami Benjamin Franklin éves előrejelzéseit tartalmazza, népszerűsítve ezzel Franklin nyomdáját.   1801: A párizsi...
Miért van szüksége egy modern cégnek a SEO-ra?
SEOINFO
2019-02-26
Láthatóbbá teszi a webhelyet A SEO elsődleges célja és haszna, hogy láthatóbbá, fellelhetőbbé tegye webhelyedet az interneten keresgélő felhasználók számára. A láthatóság...
Mi az a keresőoptimalizálás (SEO), és miről is szól valójában?
SEOINFO
2019-02-25
Mi az a keresőoptimalizálás? A SEO („search engine optimization”, vagyis keresőoptimalizálás) valójában nem egy módszer, hanem számos módszer összessége – egy...
Értékes SEO statisztikák, amiket érdemes lesz figyelembe venni 2019-ben
SEOINFO
2019-02-22
Általános SEO statisztikák Az online élmények 93%-a egy keresőmotorral kezdődik. A Google jelenleg az online keresések 76%-át szolgálja ki, míg a Baidu, a Bing, és a Yahoo!...
9 alapvető SEO kifejezés, amiket ismerned kell
SEOINFO
2019-02-20
Horgonyszöveg A horgonyszöveg (angolul „anchor text”) a szövegben elhelyezett hivatkozások kattintható része. A horgonyszöveg azért fontos, mert pozitívan, vagy akár...
Így segítheti egymást a SEO és az email marketing
SEOINFO
2019-02-18
Néhány szó a SEO és az email kapcsolatáról Mind a keresőoptimalizálásnak, mind az email marketingnek egy végső célja van – hogy minősített érdeklődőket vonzanak webhelyedre,...
Mi az a helyi SEO (és hogyan csináld hatékonyan)?
SEOINFO
2019-02-15
Regisztráld cégedet a Google Cégem szolgáltatásra Ha csak egyetlen tippet fogadsz meg erről a listáról, akkor ez legyen az. A Google Cégem a helyi SEO alapja a Google platformján. Az...
5 SEO stratégia, amit minden kisvállalkozónak ismernie kell
SEOINFO
2019-02-13
1. Készítsd minőségi tartalmakat Publikált tartalmaid minősége egyenesen arányos az általuk bevonzott (vagy bevonzható) forgalom mennyiségével – minél jobbak a tartalmaid, annál...
Negyed évszázadnyi SEO – A keresőoptimalizálás első 25 éve
SEOINFO
2019-02-11
A kezdetek: 1991-2002 1991 augusztus 6-án Tim Berners-Lee létrehozta a világ első webhelyét, ami egy végeláthatatlan folyamat kezdetét jelentette. Idővel aztán a webes tartalmak...
10 gyakori SEO hiba, ami tönkreteheti webhelyedet
SEOINFO
2019-02-08
1. Nem reszponzív a webhelyed A mobilról böngészők száma már évek óta meghaladja az asztali számítógépekről internetezőként, így nem csoda, hogy a reszponzív design az egyik...
Milyen változásokat hoz a gépi tanulás a keresőoptimalizálásban?
SEOINFO
2019-02-07
Mi az a gépi tanulás? Leegyszerűsítve, a gépi tanulás (machine learning) az informatika egy olyan ágazata, ami a számítógépes rendszerek „tanításával” foglalkozik. A gépi...
Milyen SEO-gyilkos hibákat követhetsz el webhelyed átalakítása során (és hogyan előzheted meg őket)
SEOINFO
2019-01-07
Indexelhetővé tetted a fejlesztői környezetet a keresőmotorok számára A fejlesztési fázist mindenki sajátosan kezeli, ahogyan neki kényelmes. Vannak, akik létrehoznak egy alkönyvtárat...
Negatív SEO: Hogy működik, és hogyan védekezz ellene
SEOINFO
2019-01-03
1. Spam jellegű hivatkozások elhelyezése vagy jó minőségű linkek eltávolítása Ez talán a leggyakoribb negatív SEO taktika, de szerencsére egyre kevésbé hatékonyabb, ugyanis a rossz...